Az olvasottság nem publikus.

Ajándék ötletek és programajánló

Starrown Zenekar

Starrown Zenekar

Mai nap a Starrown zenekart mutatjuk be. Azaz mutatják be saját magukat, olvassátok, hallgassátok:

"StarRown
 
Tagok:
Joós István-ének, ritmusgirát
József Kornél- dob, ének
Právics Máté- bass gitár, vokál
Dénes Dávid- szólógitár, vokál
Életrajz
A Banda három különböző együttes szétválásából alakult meg. Máté és Isti már zenéltek együtt a banda megalakulása előtt. Dávid és Kornél pedig két különböző formációban próbálkoztak. Az egymásra találás után pedig próbáról próbára egyre jobban összeszoktak és élvezték a a közös próbát.

Próbateremnek egy félreeső garázst használnak, ahol barátok előtt már megmutatták magukat és munkájuk gyümölcsét.

A névválasztás igen sajátos módon történt. A srácok épp egy interjú előtt álltak, de a zenekar még névtelen volt. a Próbatermükkel szemben lévő garázs falán aztán megpillantottak egy furcsa graffitit. Ők a mai, végleges nevet vélték benne felfedezni, persze egy kis itóka is besegített.

Első színpadra állásuk 2013 januárjában történt meg, Keszthelyen, ahol sikerük volt.
Leírás
A Starrown egy lenti punk/alternatív zenekar. 2012 szeptemberében alakult, mikor a srácok megejtették első teljes létszámú próbájukat.
Zenekar érdeklődési köre
Elmondhatjuk, hogy a Punk, Alternatív, a klasszikus rock zene, vagy akár a Glam és Blues stílus is egyaránt hat a zenekarra, hisz 4 különböző zenész 4 különféle stílust hoz magával."

Szólj hozzá! zene rock zenekar Tovább
Starrown Zenekar Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szólj hozzá!

Ajánlott bejegyzések:

  • Zenekarajánló: Sentio Ergo Sum és Camp Fire Melancholy Zenekarajánló: Sentio Ergo Sum és Camp Fire Melancholy
  • Programajánló: Madsen Modell koncert Programajánló: Madsen Modell koncert
  • Koncertajánló: Vintage heavy metal koncert a Barba Negrában! Koncertajánló: Vintage heavy metal koncert a Barba Negrában!
  • Crom zenekar Crom zenekar

A bejegyzés trackback címe:

https://otletmester.blog.hu/api/trackback/id/tr135457536

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Facebook Twitter Pinterest Instagram

Hirdetés

Ajándék ötletek és programajánló

Ajándék ötletek és tippek minden ünnepre. Születésnap, karácsony, lánybúcsú vagy lakásavató. Ajándék nyugdíjba vonulás alkalmából, férfiaknak és nőknek vagy főnöknek és munkatársaknak. Nálunk mindenre választ találhatsz! Programajánlók az üres perceidre! Héliumos lufifújás szolgáltatás Csepelen.

Linkek

KitűzőShop egyedi kitűző, hűtőmágnes, kulcstartó
Lánybúcsú kitűzők
Egyedi kitűző készítés 
Egyedi vállszalag készítés
Madárpók képek
Lánybúcsú pólók
Legénybúcsú pólók
Esküvő és lánybúcsú kellékek- és kiegészítők webáruháza
Ajándékok és vicces ajándékok webáruháza
Héliumos lufi fújása Csepelen

Receptek képekkel

 

Top 10

  1. Poénos születésnapi sebességkorlátozó KRESZ tábla
  2. Bud Spencer és Terence Hill ajándéktárgyak
  3. Válogatás zenék lánybúcsúra
  4. Még több lánybúcsús és legénybúcsús kellék!
  5. VauVau
  6. Kitűző díjszalaggal több színben
  7. ÚJDONSÁG! Szalagos kitűzők!
  8. Egyedi feliratos szalag készítés
  9. Díjszalagos kitűző, hét különböző színű rozettával
  10. Sziget fesztivál 2013 és a Zing Burger!

Keresés



Friss topikok

Címkék

ajándék (32) állat (24) budapest (29) hűtőmágnes (19) jelvény (22) kitűző (70) Kitűzőshop (19) kitűzőshop (21) lánybúcsú (33) legénybúcsú (20) madárpók (25) program (38) programajánló (54) program hétvégére (27) terrarisztika (18) zene (22) zenekar (16) Címkefelhő

Blogajánló

Jackie, a jófiú Hejjj, végrevalahára ismételten visszatért közénk a Távol-Kelet királya, a baleseti sebészet állandó bentlakója, a tökéletes bunyós akciófilmek atyja és nem utolsósorban, de legfőképpen Alonzo Mosely szjúperfantasztikusanelképesztőenhipermegaszerűenelsőosztályúanhátbaveregetőslegeslegnagyobb… alonzomosely.blog.hu
blog.hu

Archívum

  • 2025 február (3)
  • 2025 január (2)
  • 2024 október (1)
  • 2024 szeptember (1)
  • 2024 június (2)
  • 2024 február (1)
  • 2024 január (1)
  • 2023 november (2)
  • 2023 szeptember (1)
  • 2023 május (1)
  • 2023 április (1)
  • 2023 január (1)
  • Tovább...

Feedek

  • RSS 2.0
    bejegyzések, kommentek
  • Atom
    bejegyzések, kommentek
XML

Egyéb

Találd meg a neked való ajándékot! Program- és rendezvényajánló a mindennapokra
süti beállítások módosítása
Dashboard